Zsoltárok könyve 2. fejezet. Jövendölés a Krisztus országáról és ellenségei felett való diadaláról. Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket. Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében: Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged. Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait. Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt. Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái! Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, akik ő benne bíznak!
Zsoltárok könyve 1. fejezet. A kegyesek boldogsága. Az istentelenek boldogtalansága. Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen. Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében. Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.
Jób könyve 42. fejezet. Jób töredelme. Jób pedig felele az Úrnak, és monda: Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál. Ki az - mondod - a ki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem! Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged. Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban! Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób. Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób. Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, amiképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére. Isten megáldja Jóbot jobban mint azelőtt. Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt. És beméne hozzá minden fiútestvére és minden leánytestvére és minden előbbi ismerőse, és evének ő vele együtt kenyeret az ő házában; sajnálkozának felette és vigasztalák őt mindama nyomorúság miatt, amelyet az Úr reá bocsátott vala, és kiki ada néki egy-egy pénzt, és kiki egy-egy aranyfüggőt. Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara. És lőn néki hét fia és három leánya. És az elsőnek neve vala Jémima, a másodiké Kecziha, a harmadiké Kéren-Happuk. És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az ő atyjok örökséget is ada nékik az ő fiútestvéreik között. Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az ő fiait és unokáit negyedízig. És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.
Jób könyve 41. fejezet. Folytatás: a nagy czethalon (a héber szó szerint krokodiluson)rajzolja Isten a hatalmát. Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel? Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é? Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel? Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul? Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é? Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt? Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét? Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed. Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt! Nincs oly merész, aki őt felverje. Ki hát az, aki velem szállna szembe? Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? Ami az ég alatt van, mind enyém! Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét. Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be? Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik! Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel. Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy. Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok. Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái. A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki. Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből. Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő. Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik. Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog. Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő. Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz. Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült. Nincs e földön hozzá hasonló, amely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
Jób könyve 40. fejezet. Az Úrnak második beszéde a forgószélből: az elefánt (a héber szó szerint viziló) az Úr erejét mutatja. Ekkor szóla az Úr Jóbnak a forgószélből, és monda: Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem! Avagy semmivé teheted-é te az én igazságomat; kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy? És van-é ugyanolyan karod, mint az Istennek, mennydörgő hangon szólasz-é, mint ő? Ékesítsd csak fel magadat fénynyel és méltósággal, ruházd fel magadat dicsőséggel és fenséggel! Öntsd ki haragodnak tüzét, és láss meg minden kevélyt és alázd meg őket! Láss meg minden kevélyt és törd meg őket, és a gonoszokat az ő helyükön tipord le! Rejtsd el őket együvé a porba, orczájukat kösd be mélységes sötéttel: Akkor én is dicsőítlek, hogy megtartott téged a te jobbkezed! Nézd csak a behemótot, amelyet én teremtettem, amiként téged is, fűvel él, mint az ökör! Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban! Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak. Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak. Az Isten alkotásainak remeke ez, az ő teremtője adta meg néki fegyverét. Mert füvet teremnek számára a hegyek, és a mező minden vadja ott játszadozik. Lótuszfák alatt heverész, a nádak és mocsarak búvóhelyein. Befedezi őt a lótuszfák árnyéka, és körülveszik őt a folyami fűzfák. Ha árad is a folyó, nem siet; bizton van, ha szájához a Jordán csapna is. Megfoghatják-é őt szemei láttára, vagy átfúrhatják-é az orrát tőrökkel?!
Jób könyve 39. fejezet. Folytatás: az állatok világában nyilatkozó csodák Isten bölcsességét tanusítják. Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é; Mikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben vesztegelnek? Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök? Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását? Megszámláltad-é a hónapokat, ameddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét? Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak. Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok. Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét, Amelynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet? Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását. A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres. Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál? Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad? Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá? Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja? Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az? Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki! És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja; Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki. De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját. Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel? Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes! Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan. Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől; Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda: Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng. A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt. A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé? A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön. Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. Fiai vért szívnak, és ahol dög van, mindjárt ott terem. Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: Aki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és aki az Istennel feddődik, feleljen néki! És szóla Jób az Úrnak, és monda: Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!
Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem,hogy a messenger megcsörrent,mintha üzenetem érkezett volna.Ahogy felébredtem,még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam,hogy "VEZESD A NÉPEDET".Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet.
" A NAGY EMBERI tragédia az engedetlenség az isteni akarat felé. Az emberiség nagy elár...
Az influenzának van 8 alaptípusa, a különböző alaptípusok különféle permutációkat hoznak létre, elég...
hello!
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Teremtõm, jöjj hozzám, Jahve, Istenem, ments meg engem! Ég és Föld Ura áldj meg...
"
A NAGY EMBERI tragédia az engedetlenség az isteni akarat felé. Az emberiség nagy elár...