Mai ige(biblia)-2020.03.16.

Mózes II. könyve 26.fejezet. A szent hajlék kárpitjai és takarói. A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenből, és kék, és bíborpiros, és karmazsin színűből, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat. Egy-egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, egy-egy kárpit szélessége pedig négy sing; egy mértéke legyen mindenik kárpitnak. Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva. És csinálj hurkokat kék lenből az egyik kárpit szélén, amely az egybefoglaltak között szélről van; ugyanezt csináld a szélső kárpit szélével a másik egybefoglalásban is. Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, amely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen. Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék egygyé legyen. Ezután csinálj kecskeszőr kárpitokat sátorul a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet. Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig egy kárpitnak négy sing; egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak. És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére. És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, amely az egybefoglaltak között szélről van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is. Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen. A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján. Egy singnyi pedig egyfelől, és egy singnyi másfelől, abból, ami a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelől is, másfelől is, hogy befedje azt. Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbőrökből, és e fölé is egy takarót borzbőrökből. A szent hajlék álló deszkái Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva. A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing. Egy-egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelő; így csináld a hajlék minden deszkáját. A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé. A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest. A hajlék másik oldalául is, észak felől húsz deszkát. És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá. A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát. A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon. Kettősen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettő; a két szeglet számára legyenek. Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt. A keresztrudak Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz. És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról. A középső reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtől a másik végig érjen. A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal. A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott. A két superlát (ajtó-függőny) És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt. És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, amelyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon. És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétől. Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe. Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba. És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, hímzőmunkával. A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból legyenek, és önts azokhoz öt réztalpat.

Ajánló
Kommentek
  1. Én