Mai ige(biblia)-2021.01.10.

Krónika II. könyve 9.fejezet. A sébai királyné Salamont látogatja és megajándékozza. A Séba királynéasszonya pedig hallván Salamon hírét, eljöve, hogy megkisértse Salamont nehéz kérdésekkel, Jeruzsálembe, igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek hoznak vala fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket; és Salamonhoz méne, és beszélt vele mindenekről, amelyek szívén voltak. És Salamon megfelelt minden beszédeire, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, amelyet meg nem mondhatott volna néki. És mikor látta Séba királynéasszonya Salamon bölcseségét és a házat, amelyet épített vala; És az ő asztalának étkeit, szolgáinak lakását és hivatalnokainak állását és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözékeit, és az ő áldozatát, amelylyel az Úrnak házában áldozott: a lélekzete is elállott. És monda a királynak: Mind igaz volt, amit hallottam volt az én lakóföldemben a te dolgaidról és bölcseségedről; De hinni sem akartam azoknak beszédeit, míg én magam el nem jöttem és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el a te bölcseséged nagyságának; felülmúltad a hírt, amelyet hallottam. Boldogok a te embereid és boldogok ezek a te szolgáid, akik szüntelen udvarlanak néked, hogy hallhatják a te bölcseségedet! Legyen az Úr, a te Istened áldott, aki téged annyira szeretett, hogy az ő székébe helyezett, hogy lennél az Úrnak, a te Istenednek királya; mivel a te Istened szerette Izráelt, hogy megerősítse őt mindörökké, azért tett téged királylyá felettök, hogy szolgáltass ítéletet és igazságot. És ada a királynak százhúsz tálentom aranyat és felette sok fűszerszámot és drágaköveket. Nem is volt több olyan fűszerszám, mint amilyet Séba királynéasszonya ada Salamon királynak. És Hirám szolgái is és Salamon szolgái is, akik hoztak vala aranyat Ofirból; hoztak ébenfát és drágaköveket is. És csinála a király az ébenfából lépcsőket az Úr házába és a király házába, s cziterákat és lantokat az éneklőknek. Ezekhez hasonlókat nem láttak azelőtt Júda országában. Salamon király pedig ada a Séba királynéasszonyának mindent, amit csak kivánt és kért tőle, azonkivül, amit ő a királynak hozott. Azután megtére és méne az ő földébe mind ő, mind az ő szolgái. Salamon gazdagsága. Vala pedig mértéke az aranynak, amely esztendőnként bejő vala Salamonnak, hatszázhatvanhat tálentom arany, Azonkivül, amit hoznak vala a kalmárok és kereskedők; de még Arábia minden királyai és annak a földnek fejedelmei és hoznak vala aranyat és ezüstöt Salamonnak. És csináltata Salamon király kétszáz paizst vert aranyból, mindenik paizsra hatszáz vert arany siklus ment fel. Háromszáz kerek paizst is vert aranyból; mindenik paizsra háromszáz arany siklus megy vala, amelyeket a király helyeztete a Libánon erdejének házába. És csináltatott a király egy nagy királyiszéket elefántcsontból, és beboríttatá azt finom aranynyal. Hat lépcsője volt a széknek, és arany zsámolya a székhez erősítve, és támaszai valának mindkét felől az ülés mellett, és két oroszlán állott a karok mellett. És tizenkét oroszlán áll vala ott a hat lépcsőn mindkét felől. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem. És Salamon királynak összes ivóedényei aranyból valának; a Libánon erdő házának is összes edényei tiszta aranyból valának; nem vala az ezüstnek semmi becse a Salamon idejében; Mert hajói voltak a királynak, amelyek Társisba jártak a Hirám szolgáival együtt. Minden három esztendőben egyszer menének a hajók Társisba, honnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoznak vala. És felülmúlta Salamon király e földnek minden királyait gazdagságban és bölcseségben. És e földnek minden királyai kivánnak vala szembe lenni Salamonnal, hogy hallhatnák az ő bölcseségét, amelyet Isten adott vala az ő szívébe. És azok mindnyájan ajándékot visznek vala néki, arany és ezüst edényeket, ruhákat, fegyvert, fűszerszámokat, lovakat és öszvéreket esztendőnként. És Salamonnak négyezer lóistállói, szekerei és tizenkétezer lovagjai valának, akiket helyheztete a szekerek városaiba és a király mellé Jeruzsálemben. És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes folyóvíztől a Filiszteusok földéig és az Égyiptom határáig. És a király Jeruzsálemben olyanná tevé az ezüstöt, mint a köveket, és a czédrusfákat úgy elszaporítá, mint a vad fügefákat, a melyek nevekednek a mezőségen bőséggel. Hordnak vala pedig Salamonnak lovakat Égyiptomból és minden országból. Salamon halála. Salamonnak egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók, avagy nem írattak-é meg a Nátán próféta könyvében, és a Silóbeli Ahija prófécziájában, és Jehdó prófétának Jeroboám ellen, a Nébát fia ellen írt látásaiban? És uralkodék Salamon Jeruzsálemben az egész Izráel felett negyven esztendeig. És elaluvék Salamon az ő atyáival egyetemben, és eltemeték őt az ő atyjának, Dávidnak városában, és uralkodék helyette az ő fia, Roboám.

Ajánló
Kommentek
  1. Én