Oltasd be magad

Ez amit most leírok, mindenkire vonatkozik! Ne dőljetek be a Gyurcsány által vezetett oltásellenes kampánynak, riogatásnak, félelemkeltésnek. Az a céljuk, hogy az emberek ne bízzanak az oltásban. A napokban a Politico nevű brüsszeli liberális szennylapnak adott nyilatkozatot Krekó Péter a Political Capital baloldali elemzőintézet vezetője, aki a következőket nyilatkozta: "A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor Orbánnak kell viselnie a politikai következményeket." Azon fáradozik az ellenzék, hogy az emberek ne oltassák be magukat, mert akkor több lesz a halálos áldozatok száma, és azt az Orbán számlájára lehet írni, amivel megbuktatható a kormány. Függetlenül attól, hogy politikailag hova tartozol, arra pályáznak, hogy ne oltasd be magad, abban bízva, hogy azok közül akik nem oltatták be magukat jó sokan elkapják a vírust, és bele is halnak. 2021.-ben kezdődik a tömeges (önkéntes )oltás, 2022.-ben pedig a választások. Tehát ezek a mocskos senkiházik abban bíznak, hogy a jövő évben jó sokan meghalnak, és ebből ők politikai hasznot húzhatnak. Ezek a hatalom megszerzéséért mindenre képesek! Nekem az emberek élete számít, így a tiéd is, nem a politikai hovatartozásod, ezért abban bízok, hogy a lelkiismeretetdre hallgatva, ésszerűen döntesz. SZÁMÍTOK RÁD A JÖVŐBEN IS!

Ajánló
Kommentek
  1. Én

  1. Andre
    2020. december 30., szerda 15:12
    Válasz

    "

    A NAGY EMBERI tragédia az engedetlenség az isteni akarat felé. Az emberiség nagy elárulását előidézte a rendezetlen emberi ego, mint egy vad kocsány, amely oda megy, ahova akar, anélkül, hogy gondolkodna tettei következményein.

    Minden ember felelős munkájáért és tettéért ...

    "

    "

    Nem szabad tovább élnie, dolgozni és úgy viselkedni, mint a langyos. Ez az idő nem ad lehetőséget a langyosra. Lucifer lázadása alatt nem volt lehetőség a langyosra; az angyalokat, akik határozatlanul, langyosan cselekedtek, kidobták a Mennyből.

    Ez az „IGEN, IGEN” VAGY „NEM, NEM” törvény.

    "

    "

    Az elszigeteltség folytatódik: a gonoszság megköveteli, hogy ez a vírus ne álljon le, így az emberiség kétségbeesésbe merül és így a gonosz átveszi az irányítást minden létező felett.

    Az emberi lény aggódva veszi el a számára kínáltakat a fertőzéstől való félelem miatt, anélkül, hogy figyelembe venné, hogy a vírus növekedése folytán a kínált nem lesz képes leküzdeni.

    "

    "

    Az, hogy a világrend birtokba veszi a jövőbeni eseményeket és irányítja az emberiséget, nem titok, és ezen a folyamaton belül nem szerencsés, hogy egyesek Istennek szenteltek kapitulálnak, elfogadva a hamis egyház szégyenteljes modern irányzatai megtévesztő újításait.

    A Föld folytatja tisztulási folyamatát, ezért az emberiség szenvedni fog, súlyos katasztrófákkal kell szembenéznie, és ezáltal emberi életbe kerül.

  2. Andre
    2020. december 30., szerda 15:08
    Válasz

    Az influenzának van 8 alaptípusa, a különböző alaptípusok különféle permutációkat hoznak létre, elég volt már a hazudozásból! Hány helyen van a Szentírásban: NE TAKARD EL AZ ARCOD... Dunántúl területén mindössze 4 templomot tudok, a többi bedőlt a hamispróféta és az Antikrisztus szekértolóinak. ′′ Ha nincs se tömjéned, se aranyad, hogy Jézusnak felajánld, add meg neki szenvedésed mirháját." (Pio atya)

    vagy így még jobban hangzik: Ha a püspökök ugyanolyan komolyan foglalkoznának az egyház liturgiájával és doktrínájával, akkor az egyház halálos válsága heteken belül elmúlna.

    S lehet folytatni, ajánlom a figyelmébe a legfontosabbat 100.000 orvos bizonyítékát, december 14-éről, majd következett a bosnyák alkotmánybíróság döntése, de még a bukaresti itélőtábla is bevallotta, csak oda kellene figyelni, mint ahogyan a szupervulkán is milyen szépen születik, különböző kontinenseken, pedig már jóval előbb meg lett mondva, csakhát én is úgy voltam annak idején vele, talán rosszull értelmeztem, Valencia tartomány látta a kárát. ÚGYHOGY ELÉG VOLT A HAZUDOZÁSBÓL, a HAZUGSÁGGYÁR termékei felett ott az IGAZSÁG, ami pedig olyan erővel tőr hatványozódva felszínre, amennyire visszanyomkodták előtte.