Mai ige(biblia)-2021.04.06.

Jób könyve 26. fejezet. Jób nyolczadik védekezése: megmutatja, mennyire elismeri ő is Istennek kikutathatatlan felségét. Jób pedig felele, és monda: Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart! Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál! Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled? A halottak is megremegnek tőle; a vizek alatt levők és azok lakói is. Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé. Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad. Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén. Ő szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégződéséig. Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől. Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot. Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót. Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, amit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?

Ha pedig a világosságban járunk

Mai ige(biblia)-2021.04.05.

Jób könyve 25. fejezet. Bildád utolsó beszéde: mi az ember Isten előtt! Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda: Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban. Van-é száma az ő sereginek, és kire nem kél fel az ő világossága? Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, aki asszonytól született? Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt. Mennyivel kevésbé a halandó, aki féreg, és az embernek fia, aki hernyó.

Húsvéti jókívánság

Mai ige(idézet)-2021.04.04.

“Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.”/János Evangyélioma 11 : 25 - 26/

Mai ige(biblia)-2021.04.04.

Jób könyve 24. fejezet. Folytatás; Istennek az istentelenek iránt való elnézése titokszerű. Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?! A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik. Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik. Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak. Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára. A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik. Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk. A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik. Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik. Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét. Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak. A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal. Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein. Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj. A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen. Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot. Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel. Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra. Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, akik vétkeznek. Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa, Aki megrontotta a meddőt, aki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett. De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez. Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira. Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász. Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?